Fenyegetéssel szexuális cselekményekre vettek rá egy kiskorú fiút a saját osztálytársai
Videófelvételeket is készítettek, amivel később zsarolták a gyereket.
Videófelvételeket is készítettek, amivel később zsarolták a gyereket.
A két tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú diáklánynak szexuális tartalmú megjegyzéseket tett, ölelgette és simogatta őket.
A fiú tavaly májusban konyhakéssel ment az iskolába, ekkor csak a pengét nyalogatta, s a tanár elvette tőle a fegyvert. Később viszont már az egész környezetét megfenyegette, hogy mindenki fizetni fogaz őt ért sérelmekért.
A tanárt több atrocitás is érte korábban.
A szakmunkás bizonyítvány és az érettségi megszerzése után az egyetem felé vezet Galamb Alex útja, aki a mélyszegénységből kitörve hamarosan a tanítói katedrán állhat.
Az eset szerdán történt a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Kesznyétenben.
Vadai Ágnes ellenzéki országgyűlési képviselő Pintér Sándort kérdezte az ügyben, érdemi választ azonban nem kapott.
A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.